Az autó zajt csinált? A szájában zseblámpával feküdt alatta, és drótkötelet tartott a zsebében.
Kinyílt a cipőm talpa? Kivettem a ragasztót, és két tégla közé szorította őket.
Apám mindent meg tudott javítani. Nem azért, mert képzett mérnök vagy asztalos volt – egyszerűen egy olyan ember volt, aki több problémával nőtt fel, mint pénzzel, és megtanulta, hogy a megoldások mindenütt ott vannak.
Behajlott a konyhai fiók? Megtalálta a megfelelő csavart egy rozsdaos alkatrészekkel teli üvegben, kézi fúróval kifúrta a lyukat, és azt mondta:
— Most sziklaszilárd.
Nem volt elektromos fúrónk, vízmértékünk vagy drága szerszámunk. De volt türelmünk, akaraterőnk és képzelőerőnk.
Emlékszem, készített egy könyvespolcot régi deszkákból, amiket egy romos házban talált. A polcok nem voltak teljesen egyenesek, de megtartották a könyveinket – és az álmainkat.
Maradék festékkel festette le, amit a szomszéd adott neki a garázsból.
Napokig oldószer szaga volt, de büszkék voltunk rá.
Apám mindent meg tudott javítani. Nem azért, mert képzett mérnök vagy asztalos volt – egyszerűen egy olyan ember volt, aki több problémával nőtt fel, mint pénzzel, és megtanulta, hogy a megoldások mindenütt ott vannak.
Nem neveztük „újrahasznosításnak” vagy „fenntarthatóságnak” – azt neveztük életnek.
És az élet tele volt kalapácsütésekkel, forgácsokkal és nevetéssel.
Gyakran ültem vele a garázsban.
Régi dalokat fütyült, dúdolt, amikor valami nem illett össze, de sosem adta fel.
Fogtam a lámpát – gyakran rossz helyen –, és azt mondta:
— Ne engem világíts, mintha színpadon lennék – a csavart, fiam, a csavart!
Apám mindent meg tudott javítani. Nem azért, mert képzett mérnök vagy asztalos volt – egyszerűen egy olyan ember volt, aki több problémával nőtt fel, mint pénzzel, és megtanulta, hogy a megoldások mindenütt ott vannak.
Megtanított, hogy ne féljek próbálkozni. Hogy nem kell tökéletesnek lennie.
Hogy egy ferde polc jobb, mint semmi.
Hogy a kezek többet tudnak, mint gondolnád – csak hagyd őket dolgozni.
Apám mindent meg tudott javítani. Nem azért, mert képzett mérnök vagy asztalos volt – egyszerűen egy olyan ember volt, aki több problémával nőtt fel, mint pénzzel, és megtanulta, hogy a megoldások mindenütt ott vannak.
Nem viseltünk sisakot biciklizés közben, nem voltak mindenütt figyelmeztető címkék.
Ha leesett a lánc, mi magunk tettük vissza – fekete ujjakkal és koszos térdekkel.
Ha bepárásodott az ablak, arcokat rajzoltunk rá és nevettünk.
Ha nyikorgott az ajtó, apám egy kis olajat csepegtetett, és megkent minden zsanért.
Apám mindent meg tudott javítani. Nem azért, mert képzett mérnök vagy asztalos volt – egyszerűen egy olyan ember volt, aki több problémával nőtt fel, mint pénzzel, és megtanulta, hogy a megoldások mindenütt ott vannak.
Nem voltak használati útmutatók. Csak megérzés és tapasztalat.
És mégis – minden kitartott.
A könyvespolc.
Az autó.
A cipők.
És a kötelékek közöttünk.
Ma látom a világot az alkalmazásokkal, elektromos szerszámokkal és oktatóvideókkal – és arra gondolok: igen, praktikusak.
De valami elveszett.
Apám mindent meg tudott javítani. Nem azért, mert képzett mérnök vagy asztalos volt – egyszerűen egy olyan ember volt, aki több problémával nőtt fel, mint pénzzel, és megtanulta, hogy a megoldások mindenütt ott vannak.
Mert nem csak tárgyakat javítottunk.
Türelmet építettünk.
Önbizalmat építettünk.
Együtt töltött időt építettünk.
És ez még mindig kitart.
