Azt hittem, a feleségem halálával a legnagyobb tragédiát már átéltem. Aztán megláttam a nyakláncot, amelyet vele együtt temettek el, és egy idegen suttogva közölte velem: „A gyerekeidnek soha nem kellett volna túlélniük azt az éjszakát.”

A kabin csendje fülsértőnek tűnt. Chicago külvilága – zajos, hideg és könyörtelen – mintha megfagyott volna az októberi eső bolyhos leple alatt, és elolvadt volna az ablakon túli sűrű sötétségben. De itt, Lawson Mercer megerősített kúriájának belsejében az időt nem másodpercekben mérték, hanem a szomszédos orvosi bokszban lévő életfenntartó készülékek csendes ütéseivel.
Yona és Blythe. A hatéves ikreim. A vérem, az egyetlen fennmaradt kapcsolatom ezzel a világgal, a szemem láttára sorvadt el. Tíz nap. Ennyit adtak nekik az ország legjobb orvosai, miközben széttárták a kezüket egy rejtélyes, gyorsan terjedő sejtes bomlás előtt. Semmilyen pénz, kapcsolat vagy befolyás nem tudta megállítani ezt a láthatatlan vihart.

Azt hittem, a feleségem halálával a legnagyobb tragédiát már átéltem. Aztán megláttam a nyakláncot, amelyet vele együtt temettek el, és egy idegen suttogva közölte velem: „A gyerekeidnek soha nem kellett volna túlélniük azt az éjszakát.”

De most mindez háttérbe szorult. A szoba közepén, amit csak az asztali lámpa halvány fénye világított meg, egy törékeny fiatal nő állt teljesen átázott kabátban.
Elena Ward.
– Ismételd meg – szólalt meg Lawson halkan, de ebben a csendben úgy csengett a hangja, mint egy megfeszített acélhúr. Megfeszültek a masszív vállai, és szürke szemének pillantása olyan erővel fúródott a hívatlan vendég arcába, hogy bárki más a helyében már rég hátrább lépett volna.
Elena nyelt egyet a torkán lévő gombócon. Ujjai idegesen birkóztak a kopott ruha szélével, szempilláin pedig még csillogtak az esőcseppek. A félelem ellenére a tekintetében furcsa, megingathatatlan makacsság tükröződött. Lassan vett egy levegőt, és az asztal polírozott fáján fekvő orvosi jelentésre bólintott.

Genevieve öröksége
– Ez nem genetikai hiba, Mr. Mercer – kezdte, és hangja a remegés ellenére tisztán csengett a szobában. – És nem is ritka vírus, ahogy a doktorai mondják. A gyermekeit megmérgezik. Lassan, céltudatosan és belülről.
Dr. Franklin Yates, aki eddig az ikrek kórtermének ajtajában állt az árnyékban, hirtelen előrelépett:
– Várjunk csak! Ez abszurditás! Egyetlen külsős sem léphet be erre a szintre. A levegőszűrő rendszer, a biztonság, az izoláció…
– Egyetlen élő embernek semlilyen köze nincs ehhez ma, doktor úr – szakította félbe Elena, és hangjában keserű, baljós él csillant. Felemelte a kezét, amelynek csuklóján még mindig halványan villogott az a bizonyos apró kék kő egy vékony ezüstláncon. – Ezt hét évvel ezelőtt csinálták. Még mielőtt megszülettek volna.
Lawson érezte, hogy jéghideg fuvallat fut végig a hátán. Ez a karkötő… Személyesen rendelte egy New York-i, Ötödik sugárúti ékszerésztől a Genevieve-vel kötött első házassági évfordulójukra. Bársony dobozba tette, amikor Genevieve végleg elment. És ő maga engedte bele a sírba is vele együtt.

Azt hittem, a feleségem halálával a legnagyobb tragédiát már átéltem. Aztán megláttam a nyakláncot, amelyet vele együtt temettek el, és egy idegen suttogva közölte velem: „A gyerekeidnek soha nem kellett volna túlélniük azt az éjszakát.”

Hogyan szerezhette meg ez a csaj? És miért hagyott Genevieve távozásakor valakinek egy ilyen bensőséges ígéretet?
– Honnan van neked ez a karkötő? – törött át Mercer hangján egy veszélyes rekedtség. Keze ösztönösen az asztal szélére nehezedett.
– Genevieve tudta – suttogta Elena, leeresztve tekintetét a saras padlóra. – Tudta, hogy a családja… hogy azok az emberek, akiktől származott, soha nem hagyják békén. Megértette, hogy ha megpróbál ebbe a világba menekülni, és családot alapítani önnel, találnak módot arra, hogy eljussanak a legértékesebb dologhoz. Előre látta ezt. És felkészített engem.
– Mire készített fel? – Lawson előrehajolt, érezve, hogy a remény és a düh keveréke fortyog benne.
– Erre a napra. – Elena végre felnézett, szeme tele volt könnyekkel, de hihetetlenül tiszta maradt. – Hét évvel ezelőtt, sokkal azelőtt, hogy Yona és Blythe a világra jött volna, Genevieve átadott nekem orvosi kapszulákat. Szintetizált semlegesítőket. Ismerte annak a méregnek a formuláját, amit a saját klánja használt a kegyvesztettek eltávolítására. De ezt az ellenszert nem lehetett bevenni a szülőknek – a formula csak akkor aktiválódik, ha a genetikai zár beindul. Ugyanez a zár van kódolva a gyermekeik DNS-ébe.
Dr. Yates megdöbbenve bámult a nőre:

Azt hittem, a feleségem halálával a legnagyobb tragédiát már átéltem. Aztán megláttam a nyakláncot, amelyet vele együtt temettek el, és egy idegen suttogva közölte velem: „A gyerekeidnek soha nem kellett volna túlélniük azt az éjszakát.”

– Azt akarja mondani… hogy van ellenszere?
– Nemcsak ellenszere – helyesbített Elena, miközben előhúzott a belső zsebéből egy második, légmentesen lezárt fém tubust, és óvatosan a papírok mellé tette. – Ez a kulcs a megmentésükhöz. De fogy az idő. Ha most azonnal beadjuk, az ikreknek esélyük lesz. Ha várunk még néhány órát… elkezdődik a visszafordíthatatlan szövetpusztulás.

Árnyék a múltból
Lawson hallgatott. Agya a tucatnyi háborút és államcsínyt megélt ember tökéletes, hideg tisztaságával működött. Minden kockázatot mérlegelt. Lehetett ez egy bonyolult színjáték? Régi ellenségeinek csapdája, akik el akarták végezni a családi maradék megsemmisítését?
De a karkötő… és az a kék kő, amely megőrizte Genevieve bőrének melegét… A hazugságvizsgálók sem tudták volna hamisítani azt a fájdalmat, ami tükröződött Elena szemében. Ráadásul a saját intuíciója – az a bizonyos, ami a legsötétebb években is megmentette – azt súgta: igazat beszél.
– Kik ők, Elena? – kérdezte Lawson halkan, megkerülve az asztalt, és alig néhány lépésre megállva a lánytól. Magas alakja fölé tornyosult, de a szemében már nem volt fenyegetés – csak egy határtalan, kétségbeesett apa szeretete, aki kész felrobbantani az egész világot a gyermekeiért. – Ki ölte meg Genevieve-t?
Elena felsóhajtott, és az arcán a terror árnyéka suhant át.

Azt hittem, a feleségem halálával a legnagyobb tragédiát már átéltem. Aztán megláttam a nyakláncot, amelyet vele együtt temettek el, és egy idegen suttogva közölte velem: „A gyerekeidnek soha nem kellett volna túlélniük azt az éjszakát.”

– Az az ember, akit halottnak hisz, Mr. Mercer. Az, aki a szálakat mozgatja Chicago pénzügyi szindikátusaiban. Az, aki megesküdött, hogy egy számláig kiirtja a családja minden tagját.
Pontosan ebben a pillanatban a folyosó csendjét egy éles, átható vészjelzés tépte szét. A biztonsági rendszer fali monitorján vörös jelzőfények gyulladtak fel. Az elektronikus asszisztens hangja metsző, gépies tónussal mondta: „Figyelem. A kerítés áttörve. Keleti szektor. Többszörös célpont. A pajzsok aktiválva.”
Dr. Yates rémülten hátrált az ablakhoz:
– Istenem… Már itt vannak!
Lawson nem rezzent meg. Sőt, ajkai sarkában egy fagyos, baljós mosoly bujkált, annak az embernek a mosolya, akinek végre célja lett. Lassan odafordult a fotelje mögötti falba épített széfhez, és beütötte a bonyolult digitális kódot. A nehéz acélajtó kattanással kinyitódott, feltárva a fekete, fegyverkezésre alkalmas fém sorokat – fegyvereket, tartalék tárakat, taktikai készleteket.
– Dr. Yates – vetette oda Mercer hátra sem nézve, miközben kivett a széfből egy nehéz pisztolyt, és könnyedén csőre töltötte. – Vegye a tubust. Fusson az orvosi bokszba. Azonnal kezdje el a procedúrát. Pontosan tíz perce van.
– És ön? – csengött a félelem a doktor hangjában.
Lawson elvette az asztalról a kék köves karkötőt, gondosan a markába szorította, érezve a fém hűvösségét, és ránézett a szoba közepén álló, rémült, de büszke lányra.

Azt hittem, a feleségem halálával a legnagyobb tragédiát már átéltem. Aztán megláttam a nyakláncot, amelyet vele együtt temettek el, és egy idegen suttogva közölte velem: „A gyerekeidnek soha nem kellett volna túlélniük azt az éjszakát.”

– Elena és én pedig fogadjuk a vendégeket – mondta halkan Mercer, miközben a szoba masszív tölgyfa ajtaja felé indult. – Senki sem meri még egyszer elvenni tőlem a gyerekeimet. Senki.
Az eső odakint dupla erővel verte az ablakot, mintha lemosná a múlt utolsó nyomait, utat nyitva egy hosszú, kemény és csodálatos éjszakának, amelyben az apa szeretetének és az elhunyt apa fényének felül kell kerekednie a halálon.

Kérdések a folytatáshoz
Gondolja, hogy Lawson képes lesz megvédeni a gyermekeit és Elenát a támadóktól, és ki áll valójában a Mercer család elleni merénylet hátterében?

Mit gondolsz erről? Kérlek, írd meg a véleményedet a kommentekben és oszd meg ezt a történetet! Ha egy tanácsot adhatnál a történet bármelyik szereplőjének, mi lenne az? Beszéljük meg ezt a Facebook kommentekben.

Like this post? Please share to your friends:
Érdekes történetek