Azt hittem, megtaláltam a tökéletes férfit, és éppen az esküvőnket terveztük, amikor egy reggel kiléptem, és öt felfestett szót láttam az autóján: „Rosszat választottál, rossz ujjat mutattál neki.” Ekkor kezdett minden, amit róla hittem, összeomlani.
Amikor igazán boldog vagy, nem számítasz katasztrófára. Pár nappal ezelőtt Ethan megkért, most pedig lassan beszélgettünk az esküvőről.
Mosolyogtam magamban, és arra gondoltam, milyen szerencsés vagyok. Ethan volt minden, amire valaha vágytam egy férfiban – gyengéd, kedves, figyelmes, felelősségteljes. Hosszú ideig vártam erre a szerelemre.
Volt egy kis rutinunk, az egyik az volt, hogy együtt reggeliztünk. Mindig korán keltem és főztem, aztán felébresztettem Ethant, hogy kávéval, tojással és tervekkel kezdjük a napot.
Az a reggel sem volt más. Palacsintát sütöttem, amikor megcsörrent a csengő. Furcsa, nem vártunk senkit.
Kinyitottam az ajtót, és Megan, a szomszédunk állt ott az utca túloldaláról. A testvérével, Jay-jel élt.
Megan az a fajta ember volt, aki mindig tudott mindenkit érintő dolgokról, amit én nem szerettem, de elviseltem. Jay viszont kedves és tisztelettudó volt, mindig udvarias, ha találkoztunk.
– Jó reggelt – mondtam semleges hangon.
Megan furcsa, majdnem együttérző pillantást vetett rám. – Nagyon sajnálom, Rachel.
Elállt a szavam. – Sajnálod? Miért?
– Úgy értem, most jegyeztél el… és most ez? Szörnyű lehet.
– Miről beszélsz? – vontam fel a szemöldököm. – Ethan és én teljesen rendben vagyunk.
A háta mögé, az utcára nézett. – Csak azt gondoltam, talán tudsz róla. Az egyik üzenet van az autódon. És nem éppen vidám.
Megállt a szívem egy pillanatra. – Milyen üzenet?
Megan habozott. – Jobb lenne, ha megnéznéd magadnak. Aztán elment.
Visszamentem a konyhába, elzártam a tűzhelyet, gyorsan felcsatoltam a szandálom, és kimentem. Átnéztem Ethan autóját. Elöl és hátul normálisnak tűnt, de amikor az utasoldalhoz léptem, megdermedtem.
Ott volt. Az ablakokon és az ajtón át festve az üzenet: „Rosszat választottál, rossz ujjat mutattál neki.”
Elszáradt a szám. Az első gondolatom az volt, hogy ez csak vicc. Egy kegyetlen, ízléstelen vicc. De valami mégis furcsa volt. Ethannek nem voltak ellenségei. Legalábbis azt hittem.
Berohantam a házba, fel a hálószobánkba. Ethan még aludt, a takaró alatt gömbölyödve.
– Ethan! – ráztam meg a vállát.
– Hmm? Mi a baj? – mormolta.
– Láttad ma reggel az autódat?
Ránkérdezett. – Az autómat? Nem, miért?
– Van egy üzenet az oldalán, valaki megrongálta.
Felült, zavartan. – Tegnap este minden rendben volt. Letettem az autót és rögtön bejöttem.
– Nos, most nem az – mondtam. – Gyere, nézd meg magad.
Közösen álltunk a járdán, és néztük a feliratot. Ethan a nyakát vakargatta.
– Van ötleted, ki tehette? – kérdeztem.
– Fogalmam sincs – rázta a fejét.
– Akkor miért írna valaki ilyesmit?
– Nem tudom – mondta. – Talán valaki összetévesztette az autómat mással.
Szememet hunyorítva néztem rá. – Nem titkolsz el valamit?
Szemeink találkoztak. – Természetesen nem. Szeretlek, Rachel. Soha nem hazudnék neked.
Megcsókolta az arcom, majd bement a házba.
– Mondtam, hogy kellett volna biztonsági kamerát felszerelni! – kiáltottam utána.
Ez eszembe juttatott valamit. Megan háza. Náluk voltak kamerák az utcára.
Mikor visszamentem, Ethan már az asztalnál ült.
– Felhívod a rendőrséget? – kérdeztem.
– Nem kell – rázta meg a fejét. – Valószínű csak valami hülye tréfa.
Haraptam a szám belső oldalába. – Rendben.
– Ma busszal kell mennem – tette hozzá, felállva. – Este találkozunk. Egy újabb csók az arcomra, és elment.
Átöltöztem, és elmentem Meganhez. Jay nyitott ajtót.
– Szia – mondtam. – Furcsa, de valaki megrongálta Ethan autóját tegnap éjjel. A kameráitok az utcánkra néznek?
Jay bólintott. – Megan már szólt róla. Gyere, megnézzük a felvételeket.
Persze, gondoltam. Megan és a nagy szája.
Jay elvezetett a számítógéphez. Néztük az előző éjszaka felvételét. Kb. 2-kor egy kapucnis alak jelent meg, odament az autóhoz, felfestette az üzenetet, aztán gyorsan elment. Az arca teljesen takarva volt.
Jay sóhajtott. – Sajnálom, de nem lehet megmondani, ki volt az.
– Köszönöm így is – mondtam. – Nagyon értékelem a segítséget.
Jay habozott. – Megkérdezhetem… tényleg viccnek gondolod?
Ránéztem. – Mi más lehetne?
Jay a szemembe nézett. – Az üzenet személyesnek tűnt. Mintha valaki próbált volna valamit mondani neked.
– Szerinted Ethan titkol valamit?
Jay vállat vont. – Nem tudom. Te mész hozzá.
Furcsa érzéssel távoztam. Aznap, amikor Ethan hazaért, épp tisztította az autót. Amikor az üzenet eltűnt, bement a házba.
– Biztos, hogy nincs valami, amit el akarsz mondani? – kérdeztem újra.
Mosolygott. – Semmi sincs, drágám. Az autó tiszta, vége.
De nem tudtam aludni. Éjfél körül Ethan telefonja rezgett egy üzenettel. Nem kellett volna megnéznem, de megtettem.
„Találkozz velem holnap munka után. Beszélnünk kell.” És egy cím. Bemásoltam a telefonomba.
Másnap reggel Ethan lazán megemlítette, hogy későn marad a munkahelyén.
– Sok a teendő mostanában – mondta.
– Rendben – válaszoltam. – Akkor egyedül vacsorázom.
Mosolygott. – Jól hangzik.
De egész nap pörögtek a gondolataim. Jay szavai. Az üzenet. Az sms. Nem tudtam figyelmen kívül hagyni őket.
Munka után elmentem arra a címre. Ethan autója már ott állt. Átparkoltam az utca túloldalára és bekukucskáltam az ablakon. Ethan bent volt… egy nővel.
Nyugodtan ültek, papírokat nézegettek, beszélgettek. Semmi romantikus. Vártam. Teltek a percek. Semmi nem történt.
Végül Ethan felállt és elment. Gyorsan hazamentem, remélve, hogy megelőzöm. Pont időben érkeztem.
Amikor megérkezett, az ablakból néztem, ahogy parkol. De nem a mi kocsifeljárónkban. Nem. Megan és Jay háza előtt parkolt.
Minden összeállt. Persze, Megan volt az. Ő volt, aki elmondta az üzenetet, és láttam a féltékenységet a szemében, amikor megtudta, hogy Ethan megkért. Az a gazember megcsalt a szemem előtt!
Kihúztam magam, csendben, lopakodva az ő házuk felé. Akartam rajtakapni. Az ablak alatt álltam és hallgattam.
– Meg kellett tennem – mondta Ethan. – Tudtad, hogy ez a kapcsolat előbb-utóbb véget ér. Mondtam, hogy hozzá kell mennem Rachelhez.
Megan hangjára számítottam, de nem ő volt. Jay hangját hallottam.
– És mégis azt mondtad, szeretsz – mondta Jay.
Kifordult a gyomrom. A kezem az arcomhoz tettem, hogy elfojtsam a levegővételt.
– A családom soha nem fogadna el – suttogta Ethan.
– Nem élhetsz titokban – válaszolta Jay. – Nem hazudhatod örökké Rachelnek.
– Még mindig találkozhatunk – mondta Ethan.
– Komolyan?! – törtem be a szobába, áthallva Jay hangját.
Ethan megdermedt. – Rachel, nem az, aminek látszik.
– Nem az, aminek látszik?! – kiabáltam. – Bíztam benned! Szerettelek! És minden egyes nap hazudtál nekem!
– Nem volt választásom! És veled vagyok kényelmesen!
– Nem azért mész hozzá valakihez, mert „kényelmes”, Ethan!
Előrelépett. – Kérlek, bocsáss meg!
– Nem – mondtam. – Pakolj össze! Vége!
– Rachel, kérlek.
– Olyan férjhez akarok menni, aki szeret, aki akar engem. Nem olyanhoz, aki egy másik férfit akar!
– Nem hibáztathatsz azért, mert meleg vagy! – kiáltotta.
– Nem hibáztalak, hogy meleg vagy! – sírtam. – Ebben nincs semmi baj! Azért hibáztatlak, mert hazugságra építetted az életünket!
– Rachel, könyörgök neked – lépett felém.
– Menj, pakolj össze, Ethan – mondtam.
Csendben sétáltunk vissza a házba. Kinyitottam az ajtót, beengedtük magunkat. A kezem még mindig remegett, de nyugodt maradtam. Muszáj volt.
Letette az asztalra a kulcsait, idegesen rám nézett. – Összepakolok – mormolta.
Nem válaszoltam. Csak néztem, ahogy lassan járkál, fiókokat nyit, ruhá
