Egy nő végre jó állást talált, éppen akkor, amikor a fia elment egyetemre, és onnantól kezdve mindent fizetett neki, amire csak szüksége volt. Hét év telt el, és csak képernyőn keresztül tartották a kapcsolatot, mígnem egy nap a fiú hazatért – és nem hitt a szemének, ami történt.
– Chris, ne aggódj semmi miatt. Mindent kifizetek, amire szükséged van. Ha kell valami, csak hívj fel – mondta Olive a fiának az állomáson. Chris éppen New Yorkba indult tanulni, Olive pedig végre jól fizető munkát kapott.
Hét éven át Chris csak videóhívásokon beszélt az anyjával. Amikor végre hazalátogatott, üres házat talált – a nap története.
Chris gyerekkorában az anyja nem sokat tudott adni neki. Az ajándékok mindig használt dolgok voltak, mert Olive egyedül nevelte és éjszakánként tanult. Bár étel és fedél mindig volt felettük, Olive állandó bűntudattal élt, hogy nem tudott olyan dolgokat adni a fiának, mint más szülők.
Végül azonban tisztességes fizetést kapott, és készen állt arra, hogy mindent megadjon neki, amire csak vágyott.
– Köszönöm, anya – mondta Chris, megcsókolta, és felszállt a vonatra.
Chris egy nap bekopogott az ajtón. Nem jött válasz. Benézett az ablakon, és nem akarta elhinni: odabent nem volt semmi.
– Mrs. Franklin, látogasson el hozzám! Már olyan nagy vagyok! – mondta Rosalie, Chris menyasszonya a képernyőn keresztül.
Chris az első egyetemi évében ismerte meg Rosalie-t, és most mindketten a diploma előtt álltak. Rosalie teherbe esett, eljegyezték egymást, de Olive még soha nem találkozott vele személyesen, mert a fiatal pár keményen tanult, Rosalie pedig állapotosan nem tudott sokat utazni.
Olive sem tudott elutazni, mert keményen dolgozott. Az évek során egyre többet vállalt, még a jó fizetés ellenére is, mert fizette Chris tandíját, albérletét és a saját kiadásait is. Nagyon szerényen élt.
– Hamarosan, Rosalie! Remélem, mielőbb találkozunk. Ha lesz egy kis szabadidőm – válaszolta Olive, miközben bólintott. Végül Chris megjelent a képernyőn. Elmondta Rosalie-nak, hogy beszélni szeretne az anyjával, és a lány elhagyta a szobát.
– Anya, kérdezni szeretnék valamit – kezdte Chris, miközben a tarkóját vakargatta. – Hamarosan végzünk, és jön a baba is. Azon gondolkodtam, hogy tudnál-e segíteni nekünk egy házvásárlásban. Már kinéztünk egyet New Jerseyben. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a városban lakjunk, de ez a ház gyönyörű. Emlékeztet az otthonra.
Olive elgondolkodott. – Nem is tudom… – mormogta, miközben a megtakarításaira és a nyugdíjazására gondolt.
– Kérlek – kérlelte Chris, és elmagyarázta, mekkora összegről van szó, és hogy Rosalie-nak nincs senkije, aki segíthetne.
– Rendben, Chris. Azt hiszem, találunk megoldást – mondta Olive. El kellett költenie minden megtakarítását, és talán még szerényebben kellett élnie. De megoldható volt.
– Köszönöm! Köszönöm, anya! Nem tudom, mihez kezdenék nélküled! – mondta Chris könnyekkel a szemében, és Olive elmosolyodott: tudta, hogy minden megérte.
– Jó lenne, ha idén karácsonykor el tudnátok jönni – mondta Olive a számítógépen keresztül, mint mindig. Chris hét éve elköltözött, és azóta nem járt otthon, Marylandben. Csak videóhívásokkal tartották a kapcsolatot. Olive sajnálta, hogy lemarad az unokája gyerekkoráról.
Olive még többet dolgozott, mert újra segített Chrisnek. A fiú egyszer még pénzt is kért tőle, hogy vállalkozást indítson – ezzel teljesen kimerítette a tartalékait. Olive soha nem kért semmit cserébe, de legalább azt szerette volna, ha a fia meglátogatja.
– Nem tudunk, anya. Nem idén – mondta Chris. – De köszönjük az ajándékokat Mallory-nak. Imádja őket. Csodálatos nagymama vagy.
– Mutasd meg őt! – kérte Olive, és szeretettel nézte az unokáját a képernyőn.
Chris azonban titokban végre hazautazást tervezett. Nem volt pénze arra, hogy Rosalie és Mallory is vele jöjjenek, de boldog volt, hogy láthatja az anyját.
Amikor a taxi megállt a ház előtt, Chris összevonta a szemöldökét. Este kilenc volt, és bent semmi fény. Megkérte a sofőrt, hogy várjon, és kiszállt. A verandáról eltűnt a bútor, a növények sehol. A kertet gaz lepte el, és még a bejárati lábtörlő is eltűnt.
Bekopogott. Semmi válasz. Benézett az ablakon – és odabent semmi. „Anyu elköltözött? Miért nem mondta?”
– Chris? Te vagy az? – szólalt meg egy női hang.
Chris megfordult, és Mrs. Torres-t látta, az idős szomszédot, aki egész életében mellettük lakott.
– Mrs. Torres! Jó napot!
– Mit keresel itt, drágám? – kérdezte a néni.
– Az anyámat jöttem meglátogatni. Tudja, hol van?
– Ó, kicsim. Az anyukád már két éve elköltözött. Eladta ezt a házat. A mostani tulajdonosok pár hete költöztek be. Nem tudom, ki fog itt lakni – mondta az asszony.
– Soha nem mondta – mormogta Chris. – Tudja, hova költözött?
– Persze, megvan a címe. Gyere velem. – Mrs. Torres bement, és egy papírt nyomott Chris kezébe.
Chris elolvasta a címet, és elkomorodott. A város egy nem túl jó részébe vezetett.
– Tudja, miért költözött oda?
– Nem, drágám. De úgy hallottam, most van egy lakótársa is – vont vállat a néni.
Chris visszaszállt a taxiba, és megadta az új címet. Egy rosszul kivilágított, lepukkant házhoz értek. Belépett az őrizetlen épületbe, és felment.
– Chris? Mit keresel itt? – kérdezte Olive, amikor ajtót nyitott, döbbenten.
– Anya! Mi történt? Miért adtad el a házat?
– Ó, Chris. Gyere be – sóhajtotta Olive, és beinvitálta a kis nappaliba.
Elmesélte, hogy amikor először kért tőle pénzt, még voltak megtakarításai, és abból vette meg a házat. De amikor Chris pénzt kért a vállalkozásra, már nem volt semmije, ezért eladta a házat, és szinte az egész bevételt neki adta.
Chris megdöbbent. Rádöbbent, milyen figyelmetlen és önző volt.
– Miért nem mondtál semmit? Anya! Nem kértem volna pénzt, ha tudom! – suttogta.
– Csak azt akartam, hogy boldogulj. Gyerekkorodban nem tudtam sokat adni… – próbálta mondani Olive, de Chris közbevágott.
– Anya, mindent megadtál, amire valaha szükségem volt. Csak azért kértem, mert azt hittem, van miből. Sajnálom. Sajnálom, hogy sosem kérdeztem, hogy vagy. Sajnálom, hogy sosem látogattalak meg. Hogy most így kell élned, ebben a környékben, lakótárssal, ilyen idősen… – mondta sírva.
Olive is elsírta magát, és gyengéden átölelte fiát, miközben Chris fogadkozott, hogy minden megváltozik. Még aznap este felhívta Rosalie-t, elmondott neki mindent, és úgy döntöttek: Olive költözzön hozzájuk közelebb. Szerencsére hamar talált új állást New Jerseyben.
Végül külön lakrészt építettek neki, hogy ne maradjon le semmiről Mallory életéből. Lépésről lépésre Chris visszafizette az anyjának minden egyes fillért, amit annak idején adott – a vállalkozás ugyanis óriási siker lett, és kényelmes életet biztosított nekik. De mindenekfelett Chris soha többé nem hagyta, hogy Olive bármiről is lemondjon érte.
