Vivi titokban útra kel, hogy felkutassa Ninát, régi barátnőjét, aki szorosan kapcsolódik a múltjához. Kíváncsi unokája, Theo, és makacs lánya, Belinda ragaszkodnak hozzá, hogy vele tartsanak. Amikor megérkeznek, végre fény derül Vivi árva múltjára. Most azonban az igazság mindent felforgathat.
Csengettem. A pulzusom nyugodt volt, de a gondolataim cikáztak. A nyikorgó faajtó kinyílt, és előttem egy kis barna hajú, kíváncsi szemű lány állt, akinek arcát esküdni mertem volna, hogy már láttam. Összeszorult a szívem.
– Szia, drágám – mondtam halkan, melegen, de határozott hangon. – Anyukád otthon van?
A kislány félrebillentette a fejét.
– Sütit süt. Olyan finom illata van. Kérsz?
Sütik. Egy átlagos reggel ebben a házban, miközben az én világom épp összeomlott.
Mögöttem kocsiajtó csapódott. Belinda lépett ki, hátratűrve a haját, de amint a kislány meglátta, arca felragyogott, mint egy ezer wattos égő.
– Belinda néni! Annyira hiányoztál!
– Akkor meghívsz minket be? – kérdeztem játékosan.
A lány pördült egyet, majd berohant.
– Mamá! Vendégeink vannak! Nem fogod elhinni, Belinda néni itt van!
Ekkor kilépett az árnyékból egy alak. Nina. Belépett az ajtónyílásba, arca azonnal elkomorult. Tekintete Belindáról rám, majd vissza Belindára vándorolt.
– Nem kellene itt lenned – sziszegte. – Nincs miről beszélnünk.
– Ó, dehogynem – feleltem.
– Még mindig nem tudsz továbblépni, ugye, Vivi?
– Továbblépni? Úgy érted, ahogy te feladtad a barátságunkat? Ahogy feladtad az igazságot a lányomról? És a legjobb: ahogy minden józan észt sutba dobtál, és úgy döntöttél, elveszed az unokámat is?
Nina arca jéghideggé vált.
– Belinda mellett voltam, amikor te nem. Én neveltem, én védtem meg, és amikor már senkije nem volt, én mentettem meg őt és Daisy-t a haragodtól.
Belinda végre megszólalt:
– Ez nem igaz…
De Daisy rajongó tekintete elnémította. A feszültséget azonban hirtelen egy új hang törte meg.
Scooter. Persze.
– Tudjátok – mondta, miközben elővette a jegyzetfüzetét –, ez az egész veszekedés olyan, mint egy szappanopera.
– Scooter! Neked a kocsiban kéne lenned!
Nina sóhajtott, majd Daisyhez fordult:
– Menj ki játszani, cariño. Vidd Scootert is.
Daisy tétovázott, de végül kézen fogta Scootert, és kivezette.
– Rendben – dörzsölte a halántékát Nina. – Gyertek be.
Épp beléptem volna, amikor mögöttem megmozdult egy árnyék.
– Nos – szólalt meg Harold –, ha teázunk, remélem, nekem is jut egy csésze.
Nina szeme elkerekedett, lábai meginogtak, és mielőtt elérhettem volna, összeesett.
A kórház szaga fertőtlenítő és aggodalom volt. Az órák végtelennek tűntek. Az egész éjszakát ott töltöttük.
Scooter elaludt a karomban, kis feje a vállamra hajolt. Belinda kávét hozott, Harold idegesen járkált a folyosón. A telefonom folyamatosan csengett. Végül felvettem, és mindent bevallottam Gregnek.
– Jövök. Azonnal – mondta gondolkodás nélkül.
Amikor végre kijött az orvos, mindannyian felugrottunk.
– Túlélte a műtétet. De a szíve gyenge. A következő 48 óra kritikus lesz. Vérátömlesztésre van szüksége.
– Ugyanaz a vércsoportunk. Vedd az enyémet – vágtam rá azonnal.
Nem sokkal később egy ágyban feküdtem Nina mellett, az infúzió összekötött minket. Furcsa, néma kapcsolat volt, amire egyikünk sem számított.
Sokáig hallgattunk. Aztán rekedten megszólalt:
– Ki az a Scooter?
– Greg fia.
– Gregnek vannak gyerekei?
– Kettő. Mia és Scooter. – Habozva tettem hozzá: – Belinda… ő nem lehet anya.
Nina arca megenyhült.
– Ezért akarja Daisy-t.
– Nem elvenni akarja – mondtam óvatosan. – Csak része akar lenni az életének.
– Nem érted, Vivi – suttogta Nina. – Egész életemben egyedül voltam. De amikor Daisy megszületett, minden jobb lett. Nem veszíthetem el őt.
– Soha nem voltál egyedül – feleltem halkan.
Az ajtó ekkor kivágódott. Greg tört be, Veronica a nyomában.
– Hol voltatok?! – mennydörögte. – Anya, ha ez megint egy őrült akciód…
– Nyugodj meg, drágám – emeltem fel a karom. – Csak vért adtam.
Rögtön utána berobbant Margo és Dolly, majd Scooter is, Haroldot húzva magával.
– Felébredt! – kiáltotta Scooter. – Akkor most választ kapunk?
De egy szigorú hang elvágta a káoszt.
– Elég! – Egy nővér állt az ajtóban, csípőre tett kézzel. – Ez kórház, nem gyűlésterem!
Mindenkit kitessékeltek. Engem is leválasztottak a perfúzióról, és egy másik szobába vittek pihenni. Mielőtt kiléptem, még láttam, ahogy Harold az ágy mellett marad.
– Csak egy percet kérek – mondta halkan.
A nővér végül engedett.
Hallottam, ahogy Harold így szól Ninához:
– Pihenned kell. Gyere hozzám. Daisy is jöhet. Nem kell többé egyedül cipelned mindent. Nagyszülők vagyunk, nem szülők.
Nina először hitetlenkedett, aztán lassan bólintott.
Két hét telt el. A ház ismét élettel telt meg. Aznap este mindenki együtt vacsorázott: Greg, Veronica, Mia, Scooter, Belinda, Daisy, Harold és Nina is, aki a kórházból való kijövetele óta nyugodtabb volt, mint valaha.
Daisy természetesen megtalálta a helyét: Ninát „nagy mamának”, Belindát egyszerűen „anyának” hívta. Belinda pedig csodás anyának bizonyult.
Nevetés, beszélgetés, edénycsörgés töltötte be a házat. Minden tökéletesnek tűnt… amíg kopogtak az ajtón.
Kinyitottam, és ott állt Patrick. Egy hatalmas virágcsokorral, széles mosollyal.
– Patrick – suttogtam, gyomrom görcsbe rándult.
Mielőtt megszólalhattam volna, már be is lépett.
– Vivi! Olyan jó látni! Micsoda vacsora! Mi az alkalom? – hadarta.
A családom döbbenten nézett rám.
Greg lassan letette a villáját.
– Anya, ez meg ki volt?
Harold összehúzta a szemét.
– Kidobjam, vagy maradjon?
Veronica suttogva a telefonját szorongatta:
– Ez jobb, mint a valóságshow.
Scooter izgatottan írni kezdett a füzetébe.
– Ez egy újabb rejtély kezdete – mormolta.
És én… csak a halántékomat masszíroztam. Mert igaza volt.
Mit gondolsz erről? Kérlek, hagyd meg a véleményedet a hozzászólásokban, és oszd meg ezt a történetet!
